Pápa, Paks... Mikor ezek a csapatok megjelentek az első osztályban, ha jól emlékszem vissza, úgy vártunk ezeket mérközésket, hogy „Na de jó! Túrázhatunk egyet Paksra is, győzünk 2-3 góllal, behúzzuk a 3 pontot, aztán jöhet a következő megmérettetés. Jövőre meg úgyis kiesnek.” De azóta túl vagyunk már jó néhány ütközeten... és a Paks még mindig itt van. Sőt az idő múlásával lejátszott egymás elleni felépéseinket inkább nem ecsetelném, ért minket pár kellemetlen égés a Paks ellen. Szerencsénkre a veszprém megyei Vatikán FC-vel már nem kell számolnunk egy darabig.

A 11 meccsen begyűjtött 2 győzelemmel viszont nem volt kérdéses, hogy mit vártunk a csapattól (végre!) ezen a hétvégén Pakson! Még a kupabéli „velencei kín” ellenére is, amelyet már el is felejtettünk! Az elmúlt hetek esőzéseihez képest egy viszonylag jó állapotú pálya fogadta a játékosainkat az Atomvárosban ezen az estén; és kb. 400 lila a vendégszektorban! De ez még a kellemesebbik fajtája volt a meglepetéseknek.

Aztán miután a kezdő 11-ünk kivonult, érthetetlenül csodálkoztunk Mohl és Nagy T. helyén a csapatban. Ezzel csak ki szeretném emelni az edzőnk egy húzását a sok közül az elmúlt hetekben, amelyet megint nem tudunk hova tenni. A többibe most nem megyek bele inkább.

Kezdőcsapat: Balajcza - Mohl, Litauszki, Heris, Nagy T. - Balázs, Balogh, Bardhi, Hazard - Andric, Diagne

Kispad: Kovács Z., Kálnoki Kis, Nagy G., Kabát, Sankovic, Sallói, Perovic

Ebbe a Paks elleni mérkőzésbe a megszokott módon próbált belemenni a csapat, ahogy az előző meccseken. Próbáltuk a labdát többet birtokolni, gyorsan járatni azt, Diagne-t keresni. A mezőnyben több pontatlanság volt, de amúgy alacsony színvonal. Diagne helyzetét jegyezhettük fel, amikor lefordult ellenfeléről és lővését a kapus ujjheggyel tolta fölé. Szünet után a semmiből kaptunk egy gólt, amivel aztán ki is kaptunk. Igazából ezen kívül nem is volt nagyon semmi, amit említhetnénk. A lelátóról szemlélve egyáltalán nem volt érezhető, hogy itt ma a 0:0-ból többet tudunk kihozni.

Jók: Heris, Litauszki, Bardhi, Andric és Diagne. A belső védőink (megint) rengeteget melóztak Nagy T. és Mohl helyett. Bardhi labdaszerzései, cselei és előrefutásai hoztak veszélyt a támadásainkba, és az, ahogy a társakat néha megjátszotta. Andric küzdeni akarásával sem volt baj ma, sem pedig Diagne megoldásaival. Sajnálatos viszont a csapat másik része, azok a játékosok, akik nem tudnak ahhoz a feladathoz felnőni (a csapat játékához hozzátenni és/vagy a hozzáállásukkal olyat alkotni), amely egy Újpest-szintű játékostól elvárható lenne.

A sorozatos sikertelenség és egy újabb vereség után nem csoda, hogy jött volna a számonkérés. Szeretett játékosaink azonban nem jöttek ki a vendégszektorhoz, hanem inkább csak a távolról megtapsoltak minket, szurkolókat, akik időt, pénzt és energiát fektettünk abba, hogy ezt a csapatot elkísértük ide (meg még számos egyéb helyre is). Hogyan is van az a közmondás!? „Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez”, mindez lefordítva a cselekvés nyelvére.

Kiváncsian várjuk, hogy mi lesz ezután. Vajon talpra áll-e a csapat és elkezdjük-e megnyerni a meccseket, ahogyan a tavasszal és előre törni, minél előrébb a tabellan? Vagy lesz még ennél lejebb is? Lép-e valamit Roderick? Mi lesz Vignjevic vezetőedzővel? Vasas, Békéscsaba, Puskás a következő meccseink. Sok mindenre választ kaphatunk már akár szombaton a Vasas elleni hazain. Ez lesz az idei utolsó megyeri meccsünk, ugyanis a Szusza Ferenc Stadion felújítása a jövő héten kezdetét veszi. Reméljük, szépen búcsúztatjuk a D-Lelátót!

Krisz

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!