Győzelem! Legutóbb 2010. áprilisában örültünk ennyire az Üllői úton, akkor Kabát Péter góljával kaptuk el otthonában a Ferencvárost. Eltelt pár év, Kabát helyét azóta sok tekintetben átvette Dinnye/Mario, a légiós formába lendült, ontja a gólokat, az Újpest pedig a táblázat második helyéről vonulhat téli szünetre.

Előételnek következzék itt a 2010-es győzelem összefoglalója... főfogásnak pedig a mostani, 2015-ös siker videója. Kedves egészségünkre!

Szóval Ferencváros-ÚJPEST 0-1.

Kezdőcsapat: Balajcza - Nagy T., Litauszki, Heris, Mohl - Hazard, Balogh, Sankovic, Bardhi, Balázs - Diagne

Kispad: Kovács, Kecskés, Cseke, Sallói, Perovic, Forró, Filkor

Ráhangolás. A szombati mérkőzés előtt a csapat busza kevéssel 17:00 óra után gördült ki a Megyeri útról, a Szuszánál várakozó szurkolók így testközelbol is találkozhattak a játékosokkal és a stábbal, emlékeztetve őket a derbi fontosságára.  [Jelentéktelen apróságnak tűnhet, ám nem az: a szurkolók jelenléte (bíztatása, éneklése, piró alkalmazása...) ilyen esetben időben emlékezteti a focistát, hogy nem osztálykiránduláson van.]  A grupiba ellátogató kb. 1200 lila drukkert 17:30 körül kezdték el átbuszoztatni a IX. kerületbe. A szervezés, a rendőri felvezetés és a beléptetés a szokásoshoz képest gördülékeny volt, persze az "aréna" szekus beléptető motozása nem éppen egy kényeztető thai masszázs színvonalát nyújtotta. (Ekkor még nem tudtuk, csak reméltük, hogy a vége "happy end" lesz.) Minden macerával együtt végül 18:15-re bent voltunk az állami arénában, és már csak a végelláthatatlan büfés sorbanállás választott el minket a 216. fővárosi derbitől. (A büfé árképzésénél az egyszerűségre törekedtek: 500 Ft-ot kértek 0,4l sörért és 0,33l szénsavas üdítőért egyaránt.)

Csapategység. A felfokozott hangulatú utazást és beléptetést kellemes meglepetések követték. Ránéztünk a bemelegítését végző Újpest-játékosokra: csupa motivált és eltökélt sportolót láttunk. A gyakorlatok elvégzése közben mindenki fegyelmezett volt, és rengetegszer bíztatták egymást a csapattagok, sok volt a taps, a pacsizás, a vállonveregetés, szóval a nem számszerűsíthető apróság, és a Csapat egysége szempontjából ezek a momentumok rengeteget tudnak számítani. A korábban tapasztalható klikkesedésnek nyoma sem volt, annak helyét átvette az alázat: a "ma megmutatjuk ezeknek" közösségi cél. A bemelegítés végén a játékosok kiintegettek és bevonultak az öltözőbe, a vendégszurkolók pedig azzal az érzéssel maradtak a lelátón, hogy itt ma valami lesz, és a hangerő ennek megfelelően került beállításra.

Fegyelem. Végig tartotta a hadrendet a csapat, végig megvolt a következetes meló. Vignjevic és stábja úgy beleerőltette a játékosok fejébe a taktikai alapokat, hogy azok minden játékhelyzetben elő tudjanak jönni. Lehet, hogy sántít a most következő párhuzam, de a Dárdai-féle Herthára emlékeztetett az Újpest játéka: szorgalmas és alázatos focisták csinálnak látszólag egyszerű dolgokat, és ezzel megvalósítanak egy edzői elképzelést. Persze tudjuk ám, hogy hohó, ez nem ilyen egyszerű. Jó végrehajtók kellenek az ilyen mutatványokhoz. A jók közül ezen az estén kiemelkedett Litauszki, Heris, Diagne és Hazard. Csapatszinten pedig azt kell kiemelnünk, hogy minden apró játékhelyzetben a nagy közös célt tartották szem előtt a focisták, nem volt egyénieskedés és elmaradtak a fölösleges kockázatvállalások.

Lila kanyar. Elfértünk volna 1500-an is a vendégben, de 1200 feltüzelt újpesti is elég volt ahhoz, hogy hangban elnyomja a kb. 16000 nézős hazai oldalt. A közös odautazás, a játékosokon látott elszántság és a hazai oldal passzivitása összeadódott, és felépítette azt a hangulatot, amelyben mindenki be akart kapcsolódni a szurkolásba. Mindenki odatette magát, prímán szóltak a hosszabb nóták is, de elsősorban az egyszerű, jól ismételhető rigmusok dübörögtek. Hatalmas megkönnyebbülést éreztünk a hazaiak les miatt érvénytelenített gólja után... mondanom sem kell, hogy ez is csak fokozta a fieszta-hangulatot. Balogh jól bekanyarított szögletéből Dinnye bebólintotta "a" gólt, és ekkor elszabadultak az érzelmek, egymás nyakába borultak az újpestiek, ismeretlenek ölelgették egymást, ahogy az ilyenkor lenni szokott - helyesen. A gól és a lefújás közötti kb. 30 percben már megállíthatatlan volt a henger, mindenki szurkolt, mindenki átadta magát a hangulatnak; a mérkőzés végén pedig együtt örült szurkoló, játékos, csere, stábtag és edző. Vignjevic nem akart szerepelni, de látható volt, hogy meghatja a lelátóról érkező pozitív visszajelzés.

Hallhatatlanok. Nem elírás. Ugyanis nem volt jelen a Tábor; nézők és szemlélődők voltak mindössze abban a stadionban, amelynek elődje (annak közönsége és atmoszférája) sokszor félelemmel töltötte el a vendégcsapat játékosait. Hallhatatlan volt a hazai kanyar, ami egy derbin elfogadhatatlan. A zöld klub körüli fejlemények, a széthúzás és a lelátói mozgalom hanyatlása most elkeserítő üzenetet küldött az FTC szimpatizánsainak: nincs már "Fradi-tábor" a stadionban, nincs többé félelmetes hangulat. A túloldalon talán ha 50-en erőlködtek, próbálkoztak szurkolással, de nem csatlakoztak hozzájuk elegen, így nem alakult ki jó hangerő. Újpestiként mindig is szerettük a ferencvárosi vendégszerepléseket, a velünk szemben ott verbálisan megnyilvánuló gyűlöletet, a hangpárbajokat és a meccsek presztízsét. Mindez most csak takarékon volt érezhető. A derbi sava-borsa most kevésbé volt markáns, de ez a helyszínen senkit sem zavart, mert eltöltött minket az öröm, a büszkeség és az érzés, hogy szurkolói szempontból is egyértelműen mi nyertük a mérkőzést.

A találkozó legelején bokasérülést szenvedett a hazaiak csatára. Böde Dánielnek jobbulást kívánunk, és asszem mindenféleképpen azt is, hogy mielőbbi sikeres felépülése után ott lehessen Franciaországban, és játékával segíthesse a magyar válogatottat az Eb-n!

A derbi kapcsán a számok és statisztikák sem maradhatnak el:

(forrás: InStat Hungary) 

(forrás: InStat Hungary) 

(forrás: InStat Hungary) 

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!