Újpest FC Szurkolói Blog

2015. október 30. 15:06 - afs

Zsebben a Vasas és a Zete is

Egy kalap alatt a két október végi győzelmünk

Öt nap leforgása alatt két fontos győzelmet aratott az Újpest. Igaz, mindkettőt papíron gyengébb képességű csapat ellen... de ebben a játékban a kötelező győzelmek kicsikarása a legnehezebb feladat, és ezt az újpesti szurkolóknál jobban kevesen értik.

Bajnokság:
2015. okt. 24. Újpest-Vasas 2-0 (0-0) g.: Diagne 2
Szusza Ferenc Stadion, 1834 néző

Egy csapaton belüli perpatvarról marad számunkra emlékezetes ez a találkozó. De haladjunk időrendben: Rakkolós meccs, rengeteg hiba mindkét oldalon, kapkodás. A győzelmi kényszer hatása alatt játszó lilák próbálkoztak, megvolt a mezőnyfölény és a labdajáratás, de a betömörülő angyalföldiek ellen sokáig kevésnek bizonyult a görcsösséggel vegyes akarás. Valószínű, hogy a félidőben zengett-zúgott az öltöző, Vignjevicnek ugyanis valahogy fel kellett ráznia a hitehagyott, lógó orrú játékosait. Az eredmény: a második játékrészben Forró minden támadásunkban benne volt, az ő bal lábáról sorozatosan érkeztek a kapu elé a beívelések, amelyek a Diagne-Andric-Balázs triót keresték. A vendégek legjobbja a tavaly még Dunaújvárosban játszó Nagy Gergely volt; a Vasas 21 esztendős hálóőre jó napot fogott ki és számos pofás védéssel tartotta meccsben csapatát. Már ameddig tudta.

Tovább emelkedett az Újpest futballjának intenzitása a 70. percben, amikor a sérülés miatt lecserélt Balázs Benjámin helyén a hosszú kihagyásból fokozatosan visszakapaszkodó Kabát Péter kapott játéklehetőséget. A Vasas innentől kezdve már csak kapkodta a levegőt és a szélrózsa minden irányába lődözte ki a felszabadításokat. A jég a 79. percben tört meg, ekkor ugyanis Kabátról kaptunk egy büntetőt, melyet Diagne magabiztosan értékesített. De ami előtte volt: a kijelölt tizilivő Balogh a háttérbe szorult, ugyanis Diagne kisajátította a labdát, miközben Kabát is magának követelte a játékszert és a büntető elvégzésének jogát. Diagne ezt figyelmen kívül hagyta mondván, én brusztoltam végig 80 percet, engem csíptek-rúgtak-haraptak a Vasas bekkjei, hát akkor most elvgéztem a tizit, küldönben is ki vagy te, nem is ismerlek.

A büntető értékesítése után a légiósok Mbaye Diagne-nek gratuláltak, a magyar játékosok pedig először Kabátot vígasztalni indultak, majd egy részük megveregette a gólszerző vállát is. Ez a megosztottságról, klikkesedésről és sértődékenységről árulkodó jelenetsor a 85. percben megismétlődött: Diagne második góljával eldönti a mérkőzést, de a felhőtlen kicsi-a-rakás gólöröm helyett kiscsoportokban pacsiznak a lila mezes labdarúgók.

A lényeg a három pont, amit a Vasas lassú felőrlésével sikerült megszereznünk. A klikkesedést és egymás fúrását sürgősen el kell felejtenünk, úgy a játéktéren, mint a lelátón. Elvégre mindannyian az Újpest sikerét akarjuk.

Kupa:
2015. okt. 28. ZTE-Újpest 0-5 (0-4) g.: Mohl, Sallói, Andric, Perovic 2
Hévíz városi stadion, 700 néző

Megemeljük a kalapunkat a kb. 200 lila szimpatizáns előtt, aki a szerdai napon elkísérte a csapatot Hévízre, a kupa 4. fordulójának odavágó mérkőzésére. Sima győzelem, sok kihagyott helyzet. Sajnos úgy tűnik, hogy Kabát a 20. perc környékén egy újabb (rá)sérülés miatt kért cserét. A sok lőtt gól és a könnyed győzelem önbizalomnövelő erejében nagyon bízunk.

A visszavágó november 18-án kerül megrendezésre. A Szusza-rekonstrukció miatt a meccs helyszíne egyelőre nem ismert, de ha tippelni kéne, akkor a REAC-pályára tennénk egy nagyobb összeget. (Amint van pályainfó, frissíteni fogjuk a gyűjtőoldalon, hogy mindenkinek jó legyen.)

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

2 komment
2015. október 26. 16:50 - afs

Újpest-Vasas fényképek

Fotók a hazai győzelemről

Hamarosan olvashatjátok a 13. fordulóban lejátszott Újpest-Vasas (2-0) szöveges beszámolóját is. Addig pedig íme a galéria a helyszínen lőtt fényképeinkkel.

Akik a fotók helyett a számokat preferálják, nyugodtan pörrenjenek rá az InStat ingyenesen böngészhető magyar bajnoki adatfelhőjére ezen a linken. Elvége mi is innen szoktuk kölcsönvenni a muníciót.

Tehát a fényképek:

 

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. október 19. 16:02 - afs

Paksi fényképeink

Helyszíni fotók a 12. forduló meccséről

Blogunk fotósa szombaton Pakson járt. A jó játékot és az újpesti győzelmet még ő sem tudta megörökíteni, ugyanis mindkettő elmaradt, de mindent megtett az ügy érdekében.

Szóval itt van nekünk egy újabb vereség... és ezúttal már szóbeli szurkolói számonkérés is volt - teljes joggal. (Ha lenne drapériánk, akkor azt a Vasas elleni hazain már fejjel lefelé függesztenénk ki a Szusza Ferenc Stadionban.)

Fényképek: Krisz - Mindenhol Blog // mndnhl.blog.hu

 

 

 

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

 

 

Szólj hozzá!
2015. október 19. 15:55 - afs

NB1. 12. ford.: Paks-Újpest 1-0 (0-0)

Paksi tehetetlenség

Pápa, Paks... Mikor ezek a csapatok megjelentek az első osztályban, ha jól emlékszem vissza, úgy vártunk ezeket mérközésket, hogy „Na de jó! Túrázhatunk egyet Paksra is, győzünk 2-3 góllal, behúzzuk a 3 pontot, aztán jöhet a következő megmérettetés. Jövőre meg úgyis kiesnek.” De azóta túl vagyunk már jó néhány ütközeten... és a Paks még mindig itt van. Sőt az idő múlásával lejátszott egymás elleni felépéseinket inkább nem ecsetelném, ért minket pár kellemetlen égés a Paks ellen. Szerencsénkre a veszprém megyei Vatikán FC-vel már nem kell számolnunk egy darabig.

A 11 meccsen begyűjtött 2 győzelemmel viszont nem volt kérdéses, hogy mit vártunk a csapattól (végre!) ezen a hétvégén Pakson! Még a kupabéli „velencei kín” ellenére is, amelyet már el is felejtettünk! Az elmúlt hetek esőzéseihez képest egy viszonylag jó állapotú pálya fogadta a játékosainkat az Atomvárosban ezen az estén; és kb. 400 lila a vendégszektorban! De ez még a kellemesebbik fajtája volt a meglepetéseknek.

Aztán miután a kezdő 11-ünk kivonult, érthetetlenül csodálkoztunk Mohl és Nagy T. helyén a csapatban. Ezzel csak ki szeretném emelni az edzőnk egy húzását a sok közül az elmúlt hetekben, amelyet megint nem tudunk hova tenni. A többibe most nem megyek bele inkább.

Kezdőcsapat: Balajcza - Mohl, Litauszki, Heris, Nagy T. - Balázs, Balogh, Bardhi, Hazard - Andric, Diagne

Kispad: Kovács Z., Kálnoki Kis, Nagy G., Kabát, Sankovic, Sallói, Perovic

Ebbe a Paks elleni mérkőzésbe a megszokott módon próbált belemenni a csapat, ahogy az előző meccseken. Próbáltuk a labdát többet birtokolni, gyorsan járatni azt, Diagne-t keresni. A mezőnyben több pontatlanság volt, de amúgy alacsony színvonal. Diagne helyzetét jegyezhettük fel, amikor lefordult ellenfeléről és lővését a kapus ujjheggyel tolta fölé. Szünet után a semmiből kaptunk egy gólt, amivel aztán ki is kaptunk. Igazából ezen kívül nem is volt nagyon semmi, amit említhetnénk. A lelátóról szemlélve egyáltalán nem volt érezhető, hogy itt ma a 0:0-ból többet tudunk kihozni.

Jók: Heris, Litauszki, Bardhi, Andric és Diagne. A belső védőink (megint) rengeteget melóztak Nagy T. és Mohl helyett. Bardhi labdaszerzései, cselei és előrefutásai hoztak veszélyt a támadásainkba, és az, ahogy a társakat néha megjátszotta. Andric küzdeni akarásával sem volt baj ma, sem pedig Diagne megoldásaival. Sajnálatos viszont a csapat másik része, azok a játékosok, akik nem tudnak ahhoz a feladathoz felnőni (a csapat játékához hozzátenni és/vagy a hozzáállásukkal olyat alkotni), amely egy Újpest-szintű játékostól elvárható lenne.

A sorozatos sikertelenség és egy újabb vereség után nem csoda, hogy jött volna a számonkérés. Szeretett játékosaink azonban nem jöttek ki a vendégszektorhoz, hanem inkább csak a távolról megtapsoltak minket, szurkolókat, akik időt, pénzt és energiát fektettünk abba, hogy ezt a csapatot elkísértük ide (meg még számos egyéb helyre is). Hogyan is van az a közmondás!? „Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez”, mindez lefordítva a cselekvés nyelvére.

Kiváncsian várjuk, hogy mi lesz ezután. Vajon talpra áll-e a csapat és elkezdjük-e megnyerni a meccseket, ahogyan a tavasszal és előre törni, minél előrébb a tabellan? Vagy lesz még ennél lejebb is? Lép-e valamit Roderick? Mi lesz Vignjevic vezetőedzővel? Vasas, Békéscsaba, Puskás a következő meccseink. Sok mindenre választ kaphatunk már akár szombaton a Vasas elleni hazain. Ez lesz az idei utolsó megyeri meccsünk, ugyanis a Szusza Ferenc Stadion felújítása a jövő héten kezdetét veszi. Reméljük, szépen búcsúztatjuk a D-Lelátót!

Krisz

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

4 komment
2015. október 15. 10:45 - afs

Velencei fényképeink

A kupameccs képekben

Itt láthatjátok a kupameccsről készült fényképeinket: 2015. okt. 14. Velence-Újpest 1-2. A fotókért hálásak vagyunk Krisznek, a túra IT-háttere pedig Zsolti érdeme.

A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve megtekinthető ezen az oldalon. A kupa következő párosításait a sorsolás pillanatában azonnal közöljük.

 

 

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. október 14. 11:05 - afs

Magyar Kupa: Velence-Újpest ... élő

Élő közvetítésünk Velencéről

Az Eb-kvalifikációra még egy picit várnunk kell, és ez az egész selejtezősorozat kezd egy megoldhatatlan szabadulósjátékra hasonlítani, ahol a cél Franciaország. A kijutósjáték végére a játékos valószínüleg annyira elfárad, hogy végkimerülésben összeesik és gyorsan el is felejti, hogy hova akart ki (be) jutni. Magyar válogatott, én így szeretlek!

Vissza belföldi vizekre: a mennyei kupa 3. fordulója következik, az Újpest FC csapata a kalandos elnevezésű Velence - FQL System vendége lesz. A félreértések elkerülése végett még itt a legelején rögzítjük, hogy ez a Velence az a Velence, ami a Velencei-tó mellett van Fejér megyében, nem pedig az, ahol ilyen aberrált maszkos karneválokat szoktak rendezni év elején, amikor ráadásul tökhideg van.

Észnél kell lenni, mert a megye 1-es csapat a legutóbbi fordulóban a Pusztavám legénységét gyalulta le 5-2-re (ráadásul idegenben), szeptemberben pedig 8-0 arányban verte el a Bicskei TC-t (ráadásul idegenben). Miközben az Újpest a kupában Vértessomlón és Celldömölkön vendégeskedett, addig a velenceiek az első fordulóban a Balatonalmádi SE-t győzték le 5-0-ra (ráadásul idegenben), a második körben pedig a Siklósi FC-t intézték el 4-1 arányban (ráadásul idegenben). A helyi gólfelelős, a méltán rettegett Király János őrzésére biztos kitalál valami okosat Vignjevic mester.

>> 12:19 : Elindultunk Pestről, végre elállt az eső is. Reméljük, hogy Velencén sem esik már! A szombati paksi bajnoki és a vasárnapi playoff-sorsolás előtt pont egy kupakirándulás kellett nekünk!

>> 13:23 : Reménytelenül felhős az ég Velence felett, ráadásul folyamatosan szitál az eső. Nem mintha átalakultunk volna meteorológiai bloggá, csak nem mindegy, hogy mennyire ázunk ronggyá a meccs alatt...
>> 13:55 : Így kezdünk: Kovács Z. - Nagy G., Kálnoki, Lita, Forró - Sankovic, Balogh, Cseke, Sallói - Perovic, Kabát. Esik, ha még nem említettem volna...
>> 14:26 : 20 percnyi játék után újpesti fölény, kevés helyzet és 0:0. Forró oldalán erőltetjük a támadásokat.
>> 14:32 : Vezetnek a hazaiak... 1-0 (31. perc)
>>  14:40 : 35. perc...egyelőre Sallói, Nagy G. & Cseke eléggé lefelé lógnak ki. A csúszós talaj nem kedvez a támadójátékunknak. Intenzívebb lett az Újpest, de jól védekeznek a hazaiak. Ötlet kéne.
>> 14:45 : Félidő... Lesz min elmélkedni a szünetben. Vignjevic eléggé hitehagyottan botorkál keresztül az ázott velencei gyepen.
>> 15:01 : Andric biztosan beáll. Mindenki szétázott. Kivéve a kékeket, akik fűtött csapatszállítókból szemlélik a kb. 200 vendégdrukkert.
>> 15:04 : 47. perc, Kabát értékesít egy tizit... 1:1 (Utólag kiderült, hogy Sallói lerántásáért járt a büntető)
>> 15:07 : 50. perc és mindenki nyugodjon meg, mert 2-1 ide. Kabát tekert a hosszúba egy szabadot.
 
>> 15:16 : Tombol a kiegyenlített mezőnyjáték. Sallói iramodott volna meg, de a hazai 4-es rommá rúgta. Sárga. Az olcsó pálinkától bódult velencei urak mindenen lázadnak.
 
>> 15:22 : Perovic helyett Balázs B. jött be. Sallói lelkes, de sok labdát ad el. Most nem húzza annyit az időt a Velence.
>> 15:27 : Nem tudni a hátralevő időt, eredményjelző nincs. Mindenki a végét várja, csak a hazai Király nem, mert ő 2 gólt ígért.
>> 15: 33 : Andric és Balázs is jól szálltak be. Kálnoki magabiztos, Nagy G. egy szögi után a rövid mellé pördít.
 
>> 15:38 : Sallóit Diagne váltja. 8 perc lehet még, minden ruharéteghem átvizesedett. Támadgatunk, de erötlenül. Diagne fejel kevéssel mellé.
>> 15:47 : Vége, ennyi a különbség a megye 1 és az NB1 között.
Köszönjük a figyelmet! Száraz délutánt kívánunk mindenkinek!
vel.jpg
Kicsit esős idő fogadott minket Velencén (fotó: Mindenhol Blog // mndnhl.blog.hu)
Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!
3 komment
2015. október 07. 17:20 - afs

NB1. 11. ford: DVSC-Újpest 1-1 (1-1)

Csere nélkül

Túl közeli ismerősünk lett a döntetlen: 6-szor találkoztunk vele az idei 11 meccsen. Ennek az iksznek viszont kicsit más, jobb íze van, mint pl. a Paks vagy a Felcsút ellen elért döntetleneknek. Az Újpest most úgy hozott el egy pontot Debrecenből, hogy azért szó szerint meg kellett harcolnia. Most megvolt a küzdés, és a nem túlságosan koncentrált DVSC ellen egy pontra jók voltunk. Mindez videón itt, képekben itt, írásban pedig alább.

A Cívisvárosban sincs kolbászból a kerítés, hiába a tavalyelőtti bajnoki cím, a folyamatos "nemzetközi kupaindulás" és a szép stadion, a hangulat mégis gyatra. Kondással (mármint a vezetőedzővel) elégedetlen a közvélemény, a csapat mellől elmaradnak a nézők, az idei ősszel pedig egyértelműen alulteljesített a drágának számító játékosokból álló Loki.

Vingjevic mester kezdője: Kovács Z. - Nagy T., Heris, Litauszki, Mohl - Balogh, Balázs, Bardhi, Hazard, Andric - Diagne

Cserepad: Banai, Forró, Perovic, Sallói, Kabát, Sankovic, Cseke

Nem találok jobb szót erre a meccsre: küzdelmes. De nem abban az értelmben, ahogy a stúdió melegében Prukner Tanár Úr vagy Bozsik Péter küzdelmesnek nevez egy-egy találkozót, hanem a szó vállalütközős, könyöklős és brusztolós értelmében. Olyan ütközések, párharcok és belemenések voltak megfigyelhetők ezen a meccsen, amelyektől időnként csak felszisszenni tudott az egyszeri szurkoló. Na nem a TV-néző, mert a meccset nem közvetítette a megreformált sport-apparát, hanem a helyszínen megjelent 4.000 szemlélő, közte 250-300 újpesti.

aaujpd.jpgDVSC-Újpest 1-1: Balajcza és Sankovic nélkül (forrás: transfermarkt.de)

A játékosok közül röviden Kovácsot, a Heris-Lita-védőpárost és Andricot értékeljük. A nyáron igazolt hálőór eddig csak a kupameccseken bizonyíthatott (ott nem volt nagyon mit), Szabi eltiltása viszont a kezdőbe repítette őt, ahol jól helytállt. A kapott gólról nem tehetett, azt egy jobb napot kifogó Neuer sem piszkálta volna ki a léc alól; a meccs többi jelenetében pedig nem érződött rajta a kilométerhiány. A védőduót is dícséret illeti, rengetegszer kellet játékba avatkozniuk és jól végezték el a melót. A hajrában a DVSC néhányszor valósággal átrohant a fáradó Újpesten, de az egyik (sajnos tetszetős) ellencsapás végén Sidibe az év gólját akarta meglőni, a keresztléc pedig azóta is rezonál. Összességében többet támadtak a piros-fehérek, de a hatásfok és a koncentráció elmaradt, így bánkódhatnak a hazaiak az elhullajtott pontok miatt.

Végezetül Andricot vegyük elő: 60-70 percnyi NB1-es játékot bír el a mostani erőállapota, el is fáradt alaposan, de őt sem cserélte le a mérkőzésen Vignjevic, ahogy szinte az egész csapat érintetlenül vonult le a gyepről. Kicsit olyan volt a láthatóan jobb fizikumú Loki ellen csere nélkül futballozni, mint a Forma-1 hőskorában kerékcsere nélkül abszolválni egy nagydíjat. Mindenesetre ezúttal bejött a kockáztatás. Vissza Andrichoz: bő 1 órát bír, addig viszont képes megmutatni, hogy remekül is tud focizni (gólpassz, ha nem számítjuk Balázs B. belecsúsztatását), és visszatérhet a tavasszal kölcsönben mutatott lendületes játéka.

Röviden a nézőszámról: a megye (félmillió lakos) és a város (200.000 lakos) köztudottan hatalmas sportbarát és lokálpatrióta. Emlékezhetünk, a "régi" nagyerdeiben jobb napokon a reflektorok állványain is lógtak a szurkolók, azonban a szurkolói kártya bevezetése és a relatív eredménytelenség brutálisan megnyirbálta a meccsrejárási kedvet. A 11. forduló másik rangadóján is érdekes volt a hangulat, valamint alacsony az érdeklődés. A vendégszurkolók szemszögéből pedig ez a kispesti blogbejegyzés meséli el a töketlenkedést történteket. (Elhihetitek, hogy meglehetősen ritkán olvasgatom a picipesti posztokat; szurkolói szempontból ők ugyanazt a fejetlenséget élik át, mint mi most szombaton, amikor az übermodern Nagyerdei Stadionban 1, azaz egy pénztárt nyitottak meg nekünk, így 40-50 újpesti vendégdrukker maradt le a meccs elejéről...)

Szóval aki az igazi hangulatot, a focihangulatot keresi, annak lassan tényleg csak a mennyei megyei marad, azon belül is Somogy ajánlható, viszont ha a játékvezető kukoricásba való bekergetése a szempont, akkor meg Heves.

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

2 komment
2015. október 01. 09:31 - afs

DVSC-Újpest következik...

A 11. fordulóban irány a Cívisváros

Az elmúlt időszak eredménytelensége és a mutatott futball miatt nem igazán várhatunk lila inváziót ezen a szombaton. Érthető is, hogy sokan inkább a fotelt és a kommentelést választják ezen a hétvégén az utazás és a szurkolás helyett. A debreceni csapat sincs éppen csúcsformában; kis odaállással akár keresnivalónk is lehet a Nagyerdőben!

 

aatabde.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Két botladozó csapat a középmezőnyben (tabella: nso.hu)

Eltiltásból visszajöhet Jonathan Heris, viszont a helyére odaül Balajcza Szabi (akinek a múlt fordulóban beszedett piros lapja igazán ritkaságszámba megy). Sérülés miatt továbbra sem bevethető a Belgiumban gyógyuló Windecker; friss sérültnek számít Kálnoki Kis Dávid és Filkor Attila.

 

aadvsc.JPGA DVSC is gesztust gyakorol egykori játékosunk felé (forrás: dvsc.hu)

Előkerül vajon a szertárból Forró, esetleg az elfeledett Perovic? Vagy Tóth Patrik kap esélyt elől Diagne mellett/mögött? 

Szóval adott két olyan csapat, amelyeket előzetesen a dobogóra vagy annak közvetlen környezetébe várt a fociközeg, ezzel szemben 10 meccs alatt az egyiknek nullás, a másiknak minuszegyes a gólkülönbsége. Töketlenkedés ez, erre nincs más szó. Mindez egy olyan ligában, ahol a címvédő kiesésre áll, a bunkerfocis Hali odafér a második helyre, valamint a Paks a hatodik. Na jó, a Paks mindig ötödik-hatodik,

A gyengén muzsikáló Debrecen, vagy a megfejthetetlen Újpest használja ki a lehetőséget?

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. szeptember 29. 14:25 - afs

NB1. 10. ford.: Újpest-MTK 2-2 (1-0)

Párhuzamos Univerzum rovatunk jelentkezik

Párhuzamos Univerzum rovatunk jelentkezik. Végre sikerült! Az Újpest maga mögött hagyta pechszériáját, és az MTK ellen magabiztos sikert aratott a Szusza Ferenc Stadionban a mennyei bajnokság 10. fordulójában 2015. szeptember 26-án este. Diagne és Bardhi találatai után a megnyugtató gólt Nagy Tibor csukafejese eredményezte, melyet saját beadásából stukkolt a léc alá. A végeredmény sima 3-0.

A csapat bebizonyította, hogy pszichésen rettenesen erős akkor is, amikor az ellenfél - egy bámulatosan korszerű és kreatív edzői húzás folytán - játszi könnyedséggel kerül létszámbeli fölénybe a mi harmadunkban. Filkor minőségi erősítést jelent: megmozdulásaiban ott van a lendület, taktikailag nagyon érett, játékán érződik a sokéves olasz légióskodás adta plusz.

A játékosok tanultak a DVTK, a Fradi és a Videoton ellen vétett hibáikból. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen nem csak 70 percig tartott az Újpest ereje, szervezettsége és koncentrációja. A védelem kényszerű átalakítása simán ment. Nagy Gábor beállása pedig látványosan stabilizálta a középpályát. Párharcaink többségét (70%+) megnyerjük, gyorsaságban a magyar mezőny fölé emelkedünk.

Párhuzamos Univerzum rovatunk ezennel búcsúzik. A valóságban történtekről annyit jegyzünk fel, hogy ezen a közepeske iramú találkozón az Újpest focizott, vezetett, aztán kétgólos előnyt elpazarolva 2-2-ra hozta fel vendégét, az MTK-t. A Hungária körúti kék-fehérek "erejét" jól mutatja, hogy az első találatukhoz jobbhátvédünk hathatós közreműködése és gólpassza kellett, a javukra megítélt három tizenegyesből pedig egyet tudtak értékesíteni, azt is csak akkor, amikor már a kiállítás sorsára jutott Balajcza helyett a kameruni csatár, Diagne állt az újpesti kapuban. A mérkőzés folyamán 1-0 (g.: Diagne) és 2-0 (g.: Bardhi) után is számos lövőhelyzetet dolgozott ki Vignjevic alakulata, de a 75. percben elfogyott az erő, a lendület és úgy nagyjából minden. A találkozó összefoglalója itt elérhető, helyszíni fotóink galériája pedig emitt.

Természetesen elkísérjük a csapatot a 11. fordulóban szombat este Debrecenbe, de már előre aggódunk, hogy a piros lapja miatt eltiltását töltő Balajcza Szabi nélkül mire lesz képes a csapat... és mire lesz képes a kritikus 70-75 perc letelte után... Mindenesetre:

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

5 komment
2015. szeptember 24. 08:57 - afs

Magyar Kupa: Celldömölk-Újpest 0-9 (0-5)

Sima továbbjutás

A kupa második fordulójában Celldömölkre látogatott az Újpest, és vele mintegy 300 szurkolója. A vasi kisváros megye 1-es csapata becsülettel és sportszerűen küzdött élvonalbeli ellenfelével, de a nagy verést nem kerülhette el: 0-9. A lila gólokat szerezték: Kabát (4), Nagy G. (2), Cseke, Balázs és Bardhi. Videós összefoglaló és helyszíni fényképek hamarosan, addig is örüljünk a magyar futsal válogatott látványos sikerének!

wp_20150923_14_20_13_pro.jpg

Celldömölkön barátságos jegyárral várják a nézőket (fotó: Mindenhol Blog // mndnhl.blog.hu)

 

Kezdőcsapat: Kovács Z. - Nagy T., Heris, Kecskés, Forró - Bardhi, Filkor, Sankovic, Nagy G. - Cseke, Kabát

Cserepad: Banai, Gubacsi, Sallói, Diagne, Tóth P., Balázs, Kálnoki Kis

Pihenőt kapott a kupakiruccanás idejére a stabil első csapatos játékosok közül Balajcza, Balogh B. és Litauszki, és ez az edzői húzás egyenesen a kezdőcsapatba repítette Kecskés Ákost, az olasz Atalanta nálunk kölcsönben focizó hátvédjét. Ugyancsak a kezdő tizenegyben találta magát az ugyancsak olasz hátterű Filkor Attila, és megemlíthetjük, hogy hosszú idő után kapott ismét lehetőséget Forró, és még hosszabb idő után játszott végig teljes tétmeccset Kabát.

A kupa következő fordulójának párosítását holnap (pénteken) sorsolja a tisztelt szövetség.

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. szeptember 22. 15:56 - afs

Harcolj, Bence!

Lázár Bence megküzd a betegséggel

A még mindig csak 24 esztendős Lázár Bence újpesti játékára sokan emlékezhetünk, hiszen nemrég még a Megyeri úton rúgta a labdát. A kecskeméti születésű csatár 2008-2014 között volt az Újpest FC igazolt labdarúgója, ebben az időszakban 52 mérkőzésen összesen 13 gólt jegyzett.

2011. február 26-án debütált a lila-fehér nagycsapatban. Az akkori vezetőedző, Mészöly Géza bizalmat szavazott neki, és Ahjupera ékpárjaként a kezdőbe tette. A válasz: 0-2-es félidő után 3 gól a második játékrészben, ebből kettőt az akkor még épp csak 20 éves Lázár Bence szerzett.

alazarb.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Duplával debütált 2011-ben (fotó: nso.hu)

2014 nyarán elkerült Újpestről és a Nyíregyháza játékosa lett, a szabolcsi csapatból azonban sorozatos hátsérülések miatt visszavonult. Civil életében is főszerepet kapott a labdarúgás: mérkőzéseket látogatott, az Újpest szereplését aktívan követte, sportműsorokban vállalt szakkommentátori munkát. Néhány nappal ezelőtt leukémiát diagnosztizáltak nála, gyógykezelése már el is kezdődött a budapesti Szent László Kórházban.

Harci szelleme és optimizmusa töretlen; bízik a gyógyulásban, és ezt nagyon jó érzés olvasni a vele készült interjúkban.

Mielőbbi gyógyulásához sok erőt és kitartást kívánunk!

Harcolj, Bence!

Az egész Újpest Család szurkol neked!

Két találatával idézzük most fel Lázár Bence újpesti góltermését: az egyiket a Kaposvár csapata ellen szerezte 2013 márciusában, a másodikat pedig az Akadémia védelmének lőtte ugyanazon év végén.

Hajrá Bence! Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. szeptember 22. 10:47 - afs

NB1. 9. ford.: Videoton-Újpest 3-0 (0-0)

Árulkodó jelek

Nem könnyíti meg a csapat a szurkoló életét: zsinórban három vereség, most sima zakó Székesfehérváron, mindennek a betetőzéseként a klub körül kialakult hangulat legalább annyira nyomasztó, mint egy csőbehúzós MLM-rendezvény teaszünetében. A nagy nemzeti bajnokság 9. fordulójában a címvédőhöz látogatott az Újpest.

Kezdő: Balajcza - Heris, Litauszki, Kálnoki, Mohl - Balázs, Balogh, Nagy G., Andric - Sallói, Diagne

Padozó: Kovács, Bardhi, Sankovic, Nagy T., Tóth P., Filkor, Kabát

A nem teljesen látáskárosult néző számára a mérkőzés eseményei egyértelműek voltak. Egyértelmű volt az esetleges foci, az alázatot nélkülöző játék, a sehova sem vezető egyénieskedés, a nulla darab kaput talált lövés. Ezen a helyen mi, a magunk szerény eszközeivel inkább a háttérben meghúzódó árulkodó jelekkel fogunk foglalkozni - röviden.

ujpvid1.jpg

Vignjevic: sima hármas (fotó: ujpestfc.hu)

 

1 - Andric vs Diagne: a második játékrész elején kakaskodott egymással ország-világ szeme láttára a két légiós. Két profi, papíron. A megye egyben ez mindennapos, sőt kötelező, de egy (két!) hivatásszerűen ebből élő élsportoló ilyet nem engedhet meg magának. Nézeteltérés és nagyarcoskodás mindig lesz egy focicsapatban, de ezeket az öltözőben kell rendezni, nagyon végső esetben a parkolóban, de semmi esetre sem a pályán.

2 - Mohl Dávid: az 57. percben kényelmesen bevárta, hogy a hazaiak legveszélyesebb játékosa, Gyurcsó rákészüljön egy beadásra, majd pánikszerűen szögletre kezezte a felé szálló játékszert. Standard védekező feladat tornyosult a 30 esztendős, 120+ NB1-es meccset lejátszó, rutinos Mohl Dávid előtt, érthetetlen tehát, hogy belezavarodott. Vajon Forró Gyula miért játszik már hetek óta az NB3-as tarcsiban?

3 - Jonathan Heris: megér egy misét, hogy hogyan jutott el a tanári játékra is képes, több poszton bevethető játékos a Fradi elleni (leginkább első félidős) csúcsteljesítményétől ide, a fejbeli szétesésig. Belga játékosunk két sárgalappal írta ki magát a mérkőzésből a 73. percben, amikor már gólhátrányban futballozott az Újpest. Második sárgáját egy olyan (provokált) szabálytalanságért, egy szándékos könyökösért kapta, ami tőle minimum szokatlan; emlékezhetünk, hogy teljes meccseket képes lehozni hibátlan védőmunkával.

4 - Vignjevic vs Perovic: idén csak padozás jut az Újpest első csapatánál az U19-es válogatott montenegrói csatárnak, A szakvezetés az NB3-ban szereplő Újpest II-ben jegeli a fiatal tehetséget, illetve csak jegelte, mert a Jászberény elleni bajnoki legvégén piros lapot kapott. Tavaly befért a kezdőbe, idén az első csapatban folyamatosan kispadozott, a Videoton ellen már a keretben sem volt... ez a folyamat betudható a "magyarosítási szabálynak", de köze lehet a Suljic-ügyhöz is...

5 - Vignjevic vs Duchatelet: ez a meccs nem a pályán játszódik, de az eredménye ott válik láthatóvá. A szerb vezetőedző nem azt a lovat kapta, amire befizetett, a belga tulajdonos ugyanis kulcsjátékosokat adott el (bevétel), a helyükre pedig megkérdőjelezhető minőségű labdarúgókat igazolt (kiadás?), ráadásul egyre több pedagógiai, pszichológiai és fegyelmezési feladat került Vignjevicre. Egy bizonyos Jose Mourinho fogalmazott úgy, hogy gagyi tojásból csak gagyi rántottát lehet sütni. Kíváncsian várjuk, hogy Duchatelet mennyi pénzt szán tojásra a közeljövőben! 

Celldömölkön (kupa) és az MTK (bajnoki) elleni meccsen vagy megváltozik valami, vagy végleg maga ellen fordítja a csapat a maradék szimpatizánsát is.

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
2015. szeptember 21. 12:10 - afs

Videoton-Újpest: egy kiragadott adat

Lövésből (?) lesz a gól

Mindenféle kommentár nélkül: az alábbi táblázatban összefoglaltuk a legutóbbi forduló eredményeit, a csapatok kapuralövéseit, a kaput eltaláló kísérleteket, a gólokat, és a mérkőzések kimenetelét. Az adatokat az InStat rendszeréből halásztuk.

 

capture_1.JPG

 

 

 

 

 

 

 

(forrás: InStat) 

 

Az Újpest FC gólszerzési kísérletei időrendi sorrendben:

5. perc: Diagne (blokkolt lövés)
5. perc: Andric (mellé)
12. perc: Sallói (mellé)
40. perc: Diagne (mellé)
64. perc: Diagne (mellé)
76. perc: Filkor (blokkolt)
88. perc: Kabát (blokkolt)

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

1 komment
2015. szeptember 17. 16:52 - afs

NB1. 8. ford.: Újpest-FTC 1-2 (1-0)

Diósgyőr újratöltve

A magyar válogatott selejtezős ikszelgetései miatt beiktatott bajnoki szünet jókor jött az Újpest FC-nek. Akalmat szolgáltatott arra, hogy az újpesti focisták átbeszéljék a miskolci buktát, és rákészüljenek az ősz legfontosabb meccsére, azaz a Ferencváros elleni hazai debire. Szusszanunk egyet, videózunk és rájövünk, hogy mit rontottunk el Diósgyőrben meg ilyesmik. Ehhez képest szombat este a 8445 kilátogató néző (közte a kb. 500 vendégdrukker) annak lett szemtanúja a találkozón, ahogy egy csikócsapat nem tud élni a kiharcolt lehetőséggel, hanem jámbor tekintettel beleszalad a késbe és elbukik.

Vignjevic mester az alábbi csapattal rontott neki a zöldeknek: Balajcza - Heris, Litauszki, Kálnoki, Mohl - Hazard, Sankovic, Balázs B., Balogh, Andric - Diagne

Kispad: Kovács, Perovic, Sallói, Flkor, Bardhi, Nagy G., Nagy T.

A kétmillió forintos derbi nagyvonalakban úgy foglalható össze, hogy a mérkőzésnek négy szakasza volt, és ezek a periódusok szépen elkülöníthetőek az alábbiak szerint:

1. szakasz: Az első 40 perc. Az Újpest rettenetesen nekimegy a Fradinak, ahogy azt kell. A mezőnybeli párharcok 70%-át a nagyon motivált hazaiak nyerik. A vendégek azért ússzák meg ezt a periódust egyetlen bekapott találattal (Diagne fejel Dibusz kapujába szögletből), mert a hazaiak valamiért elidegeskedik támadásaikat. Hidegebb fejjel a 40. percre 2-0 vagy 3-0 szerepelhetett volna az eredményjelzőn. Az újpesti kapu előtt egy 37. percbeli szabadrúgás előtt adódik az első zavaros helyzet: Hajnal beadását Balajcza elméri, az ajándékba kapott labdát Dilaver nem tudja a kapuba juttatni.

2. szakasz: 40-55. perc. A vendégcsapat feleszmél a kezdeti sokkból. Középpályája fejben összeáll, elkezdi megtartani a labdákat és megjátszani a széleket. Mindez elsősorban a nagyon stabil teljesítményt nyújtó Hajnal érdeme. A zöldek lehiggadnak, fokozatosan labdatartási fölényt építenek fel és kialakítják első lövőhelyzeteiket. Válasz gyanánt Balogh Bubu a 40. percben tetszetős lökettel kínálja meg Dibuszt, a vendégkapus vetődve hárít.

3. szakasz: 55-75. perc: Nagy átalakítások. Mindkét vezetőedző gyorsan elhasználja 3-3 cserelehetőségét. Újpest: a Balázs-Hazard-Andric triót a Filkor-NagyG.-NagyT. hármas váltja. FTC: Ramirez-Varga-NagyÁ. helyén pályára lép a Radó-Sestak-Busai hármasfogat. Vignjevic ezzel és vélhetően kényszerűségből megbontja a középpályát, majd átrendezi az egész csapatot. Keretünk leggyengébb formában lévő játékosa (Nagy Gábor) kerül jobbhátvéd pozícióba, az addig hibátlanul játszó Heris feltolódik támadó középpályás szerepkörbe; a cél az 1-0-ás eredmény megnyugtató 2-0-ra változtatása lehetett. Ehhez Diagne lábában volt a meccslabda, de a szenegáli csatár a 71. percben, ígéretes helyzetből a D lelátóra bombázza a labdát ahelyett, hogy az üresen, lendületből és lövőhelyzetben érkező Filkor elé simítaná azt. Doll fellélegezhetett, és úgy kalkulált, hogy az átszervezéssel a fáradó hazaiakra ráereszt egy frissített, támadó szellemű játékosokkal megspékelt csapatot.

4. szakasz: 75-93. perc: A végkifejlet. A jobbhátvédből támadásszervezővé előlépő Heris kétszer is zavart okoz a Fradi védekezésében, de az előkészítetlen lehetőségeket gyorsan elkapkodja. A hosszabb padról minőségi cserékkel operáló Doll bekapcsolja a rakétákat, a középpályát már az FTC dominálja, a párharcok döntő többségét elveszíti az Újpest. Amiből készülni lehetett (Böde-traktor, brusztolás a 16-oson belül, beadások a szélről, nem olyan bonyolult) az gyors egymásutánban kétszer bekövetkezett: kihagy a koncentráció, nem fogjuk az érkező Bödét, két gól.

Mintegy 603 kérdés merült fel bennem a meccsel, az Újpest játékával, a játékvezetéssel és a végén látott összezuhanással kapcsolatban, de ezeket a saját vérnyomásom kímélése érdekében a ctrl-x billentyűkombóval kitöröltem, és most már csak azt várom, hogy Fehérváron mire leszünk képesek.

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

3 komment
2015. szeptember 09. 18:41 - afs

Lángra kap Budapest?

Felsőbbszinten Támogatott Csapat látogat az Újpesthez

Szombaton 20:30-kor Kassai Viktor jv. sporttárs sípjelére kezdetét veszi a magyar labdarúgás utolsó nagy presztízscsatája: ÚJPEST-Ferencváros.

Beharang jelleggel előszedhetnénk a szekrény mélyéről a hatnullát (nem tesszük), vagy a zöld-fehérek felett aratott számtalan győzelmünket (pl. az Üllői úti Lila diadalokat), de most egyszerűen visszapörgetjük az időgépet 2009 őszére.

2009. október 10-én is igen nagy érdeklődés övezte a rangadót: 11.000-nél is többen váltottunk jegyet a Szusza Ferenc Stadion lelátóira... a hangerő és a hangulat kellőképpen tűzbe hozott szurkolót és játékost egyaránt.

Most szombaton sem esünk kétségbe egy esetleges zöld góltól, mert a fent említett meccsen is vezettek a vendégek, azonban az örömük csak átmeneti lehetett: Kabát egyenlített, Rajczi fejese pedig a győzelmet jelentette, a lefújás után pedig puffogva somfordált hazáig a vert zöld sereg. A csapat megfordította a meccset és hatalmas örömöt okozott a Lila szurkolótábornak, az ünneplés sokáig tartott aznap este!

Idézzük fel a győztes csapat névsorát: Balajcza - Pollák, Vermes, Vaskó, Takács - Millar, Simek, Sándor Gy., Tóth N. - Rajczi, Kabát (Vezetőedző: William McStay)

aaderbi01.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 Emlékkép 2009-ből (fotó: ismeretlen szerző - Hálánk végtelen!) 

 

Most viszont 2015-öt írunk és a lelátón is más a helyzet. Nézőszámban biztos elmaradunk 2009-től (kb. 6-7000), de akik az újpesti szektorokba váltanak belépőt, lelkesen és telitorokból buzdítják majd a Lilákat. A vendégszektor a szokásosnál foghíjasabb és halkabb lesz, ugyanis a szkennerellenes zöld szimpatizánsok köztéri közös meccsnézést jelentettek be. Mindezt Újpesten (!), a stadionunk közvetlen közelében (!!) felállított kivetítő segítségével valósítják meg, a rendőrség jóváhagyásával (!!!), ami minimum ABSZURD.

Felfoghatatlan ez a hatósági hozzánemértésből eredező döntés! Egyrészt a derbit övező "érzelmek" (na jó, inkább indulatok) miatt az, másrészt a múlt héten megrendezett kétfordulós szurkoló-rendőr ismerkedőestek okán, harmadrészt pedig azért, mert aki már legalább egyszer rápillantott a térképre, azt biztosan észrevette, hogy a "szurkolói rendezvény" számára kijelölt területen kvázi lehetetlen lesz egymástól teljesen elzárni a többezres tömegeket. A szombat esti fogócska tehát garantált.

Hajrá Újpest! Mindenhol csak a Lila!

Szólj hozzá!
Újpest FC Szurkolói Blog
süti beállítások módosítása